Gondolom már elég sokan találkoztatok az erről a kísérletről szóló cikkekkel, így csak röviden összefoglalnám a lényeget. A Hjallerup dán középiskola öt tanulója, 12 tálcába, tálcánként 400db kerti zsázsa (Lepidium sativum) magot helyeztek vizes pamut párnákra, majd hat tálcát elhelyeztek egy olyan szobába, ahol két wifi router is működött és hatot, egy olyan helyiségbe, ahol nem volt wifi router. 13 napig követték a magvak csírázását, majd a 13. napon abbahagyták a kísérletet, mert az eredmény szerintük eléggé látványos lett. Azt találták, hogy azok a magvak, amelyek a router közelében voltak, szinte alig csíráztak ki, míg a router mentes szobában lévők meglepően gyorsan fejlődtek. Gyorsan le is vonták hát a következtetést: a routerek által kibocsátott mikrohullámú jelek erőteljesen rongálták a magvakat, nagymértékben csökkentették a magvak csírázóképességét, így a routerek veszélyesek. A wifi és úgy egyébként a mobiltelefon sugárzástól rettegők pedig, mint valami véres kardot hordozzák körbe fórumokon és blogokon a pórul járt kerti zsázsa magvakról készült fotókat, TUDOMÁNYOS bizonyítékként tálalva, holott azért, mert valami tudományosnak tűnik, nem biztos, hogy az.

Pepijn van Erp blogger, kivonatolva összegyűjtötte blogján Gunnar Tjomlid norvég tudományos újságíró bejegyzésének lényegét, amiben a kísérlet hibáira hívja fel a figyelmet.

Nem megfelelően ellenőrzött kísérlet
A wifi csoport és a kontroll csoport nem csak amiatt volt eltérő, hogy router volt a környezetben. A routerek mellett laptopok is jelen voltak, amelyek egymást pingelték a routeren keresztül. Így nem zárható ki, hogy a routerek és a laptopok által generált hőmérséklet befolyással volt a magvakra. A magvakat tartalmazó tálcák ráadásul mind a routerekhez, mind a laptopokhoz eléggé közel helyezkedtek el, ahogy az a dolgozatban mellékelt kép is mutatja.
Gunnar Tjomlid, írásában felhívja a figyelmet egy olyan tanulmányra, amit éppen a kerti zsázsával végeztek el, ellenőrzött körülmények között. Ebben a tanulmányban azt vizsgálták, hogy a hőmérséklet, milyen hatással van a magvak csírázóképességére, és növekedésére. Ebből kiderült, hogy a magvak csírázóképessége (táblázatban Germination oszlop) folyamatosan nőtt, egészen 30°C hőmérsékletig, ha ezt elérte, vagy meghaladta, a magvak csírázóképessége drasztikusan (90% feletti értékekről 80% körülire) csökkent, valamint ami szintén fontos, hogy 30 fokos hőmérséklet mellett a magvaknak 8, míg 25 fokos hőmérséklet mellett mindössze 4 nap kellett a csírázáshoz.
Természetesen valószínűtlen, hogy a laptopok és a routerek 30°C-nál nagyobb hőmérsékletűre fűtötték volna a termet, de ha csak kicsit is melegebb volt az ideális 25°C-nál máris megnőtt 1-2 nappal a csírázáshoz szükséges idő.
Ezt bizonyítja a tanár azon állítása is, miszerint amikor átvitték a másik terembe a router mellett növő kerti zsázsákat azok 2 napon belül mind kicsíráztak. Tehát nem károsították a magvak örökítőanyagát a routerek, azok életképesek maradtak.

Ez nem is túl meglepő, hiszen a wifi-routerek által kibocsátott 2,5Ghz-es elektromágneses hullámok a nem-ionizáló sugárzások közé tartoznak.

Nem vakteszt volt
Tudományos vizsgálatoknál gyakran alkalmazzák a vak vagy kettős vak teszteket, ezek eléggé megbízható eredményt adnak. Ebben az esetben erről szó se volt. Mindenki tudta, hogy mely magvak vannak a wifi routerek mellett és melyek nem, illetve, hogy melyik helyiségben vannak a routerek és melyikben nem.

Publikációs torzítás: csak a rossz adatokat jelenítették meg
Valójában két kísérletet végeztek el. Az első esetében a routerek csak az SSID-t küldték egymásnak, míg a második esetében a laptopok már pingelték egymást. Az első kísérlet azonban nem mutatott eltérést a magvak csírázását illetően. Így csak a második kísérlet eredményét vették figyelembe. Egyébként a kísérlettel kapcsolatban a vizsgálatot felügyelő tanár sokszor eltérő információkat adott, neki láthatóan az volt az érdeke, hogy a wifi jeleket tegye felelőssé.

Megtévesztő adatok közzététele
A kutatás leírásából kiderül, hogy valójában nem volt drasztikus különbség a két csoportban csíráztatott magvak számát illetően. A kontroll csoportban átlagosan 332 mag csírázott ki, míg a wifi csoportban 252, vagyis a wifi csoportban mindössze ~25%-kal kevesebb mag csírázott ki, mint a kontroll csoportban. Persze ez már bőven túl van a hibahatáron, de ha figyelembe vesszük, hogy nem zárható ki sok más külső befolyásoló tényező, akkor nem olyan rémisztő az eredmény, és egyáltalán nem írható a kevesebb kicsírázott mag csak és kizárólag a wifi routerek számlájára.

A bejegyzés elején is látható kép pedig borzasztóan csalóka: kicsirázott magvaknak ugyanis azokat kell venni, ahol a maghéj legalább megrepedt, tehát a sziklevelek és a gyökerek már legalább előtűntek a magból. A kép azért csalóka, mert ezeket a kisebb növénykezdeményezéseket nem látjuk jól, pedig akad belőle bőven a képet jobban megvizsgálva.

Eleve elfogultak voltak
A lányok, és tanáruk (Kim Horsevad) is már eleve tudták, hogy mit akarnak kimutatni. A kontroll csoport a 13. napon elért egy bizonyos magasságot, és ekkor félbeszakították a kísérletet, pedig ahogy fentebb írtam, a hőmérséklet drasztikusan befolyásolhatja a magvak csírázási sebességét. Dolgozatukban például ez áll:

Ahogy vártuk jól látható volt a különbség a kontroll csoportba tartozó és a besugárzott zsázsa között.

Ahogy vártuk? Tehát eleve ezt az eredményt szerették volna kapni, és „csodálatos módon” valóban meg is kapták. Érdekes.

Nem zártak ki minden lehetséges befolyásoló tényezőt
Rengeteg befolyásoló tényezőt nem zártak ki. Például az öntözést is a lányok, a felügyelő tanár, vagy aki éppen ráért végezte. A leírásból kiderül, hogy pontosan mennyi vizet kaptam. Milliliterre pontosan adagolták a vizet elvileg, de nem jegyezték fel az öntözések időpontját és a mennyiséget. Szőrszálhasogatásnak tűnik, de egy komolyan vehető tudományos vizsgálatnál ezt is el kellett volna végezniük, így viszont csak higgyük el, hogy igen, pontosan mindig ugyanannyit, ugyanakkor kaptak a magvak, nem voltak túlöntözve és nem hagyták, hogy a párnák kiszáradjanak.

Mivel két különálló teremben voltak a tálcák, nem biztos, hogy a magvak egyenlő mennyiségű fényt kaptak. A termek hőmérsékletét számítógéppel szabályozták, amit viszont szintén nem jegyeztek fel naponta, és a terem hőmérsékleténél talán érdekesebb lett volna a tálcák körüli levegő hőmérsékletét mérni. A két laptop és a wifi router ugyanis könnyen melegebbé tehette a tálcák körüli levegőt, miközben a terem hőmérséklete drasztikusan nem változott eközben.

Továbbá nem zárták ki a külső sugárzás lehetőségét sem, ami szintén nagy hiba. Így ha mondjuk még ügyeltek volna a hőmérsékletre és minden mást kiküszöböltek volna, és tényleg drasztikus lett volna az eredmény, értsd: ennél a 25%-nál is drasztikusabb, akkor is könnyen megeshetett volna, hogy egy általuk ismeretlen ionizáló sugárzásforrás tette tönkre a magvakat nem pedig a routerek, vagyis pusztán emiatt már támadható lenne a kísérlet.

Cherry picking
A cherry picking egy olyan érvelési hiba, ami azt jelenti, hogy a számunkra tetsző adatokat, amik erősítik az elméletünket begyűjtjük, a többiről, amik esetleg meggyengítenék vagy ellentmondanak azokról megfeledkezünk. Az elkészített dolgozatban csak azokat az adatokat vették figyelembe, ami számukra kedvezőek voltak, a többiről mélyen hallgattak. Pl: nem ejtettek szót a két kísérletről, arról, hogy valójában nem volt drasztikus különbség a csírázásban, stb.

Jól látható tehát, hogy szinte az összes létező hibát elkövették a lányok a kísérlet elvégzése során, ezért nem is lehet komolyan venni azt. Ez valóban nem több egy iskolai projektmunkánál és kár is tudományos bizonyítéknak beállítani, mert ez nem az.

A cikkekben gyakran megemlítik, hogy a lányok kísérlete iránt rengeteg neves tudós érdeklődik, csak a gond az, hogy nem nevezik meg egyiket se.

Gunnar Tjomlid utánajárt és kiderítette, hogy a "neves tudósok" egyike Olle Johansson, aki 2004-ben kiérdemelte a „Misleader of The Year” nem túl elismerő címet a szkeptikusoktól. Ő eléggé ismert arról, hogy valótlan adatokat, megalapozatlan gondolatokat terjesszen a sugárzások egészségügyi hatásáról. Többek között például azt próbálta bizonyítani, hogy a dohányos tüdőrákját nem a dohányban található kátrány és egyéb szennyezőanyagok okozzák, hanem a rádióállomások. Dán lapoknak azt nyilatkozta, hogy meg fogja ismételni a lányok kísérletét  a Université Libre de Bruxelles  vezető kutatójával Marie-Claire Cammaerts-szel. Az azonban borítékolható, hogy ugyanazt a végkövetkeztetést fogja kapni, mint a lányok az iskolai kísérletnél, hiszen ez az érdeke.

A kutatás iránt érdeklődő „tudósok” között van továbbá Andrew Goldsworthy, aki szintén ott támadja a rádiófrekvenciás sugárzást, ahol tudja, és a holland Alphen aan den Rijn város egyik parkjának vezetője, és korábban ő is végzett egy kísérletet, amiben azt próbálta bizonyítani, hogy a parkban lévő fák, a wifi jelek miatt nagyobb számban károsodtak, mint máshol. Csak azt felejti el, hogy a városi fák többsége eleve beteg, és nem volt kontrollcsoport se a vizsgálat során.

Wifi-allergia, EHS, nocebohatás
Szorosan a témához köthető egy újabban észlelt tünetegyüttes, amit csak wifi-allergiaként aposztrofálnak egyesek. Szédülés, hányinger, bőrpír, szabálytalan szívdobogás, gyengeség, mellkasi fájdalom - általában ezek a wifi-allergia, vagy más néven elektromágneses hiperérzékenység (EHS) fő tünetei. Általában akkor jelentkeznek a tünetek, ha erős EM-sugárzás közelében tartózkodik a páciens. Több kutatás is folyik ezen a területen, de az eredmények nem túl meggyőzőek.

Az EHS betegek többsége ugyanis legtöbbször a nocebohatás eredményeképpen produkálják a tüneteket. A nocebo a placebo ellentéte: míg placebonál a beteg egy hatóanyag nélküli szer következtében érez kedvező változást, addig a nocebo esetében a tünetek azután jelentkeznek, miután a beteg értesül a lehetséges káros hatásokról. Szinte mindenki által ismert példa, amikor a gyógyszerek mellékhatásainak hosszú listáját kezdjük olvasni és hirtelen egymásután jönnek elő a kisebb tünetek: szájszárasság, szédülés, fülzúgás, stb. A hirtelen halál elég ritka a felolvasás során szerencsére.

A kutatók többsége úgy véli, hogy az EHS betegek csak bemesélik maguknak a tüneteket (önszuggeszció). Egy laboratóriumi dupla vak teszt alkalmával azt vizsgálták, hogy valóban az EM sugárzás váltja-e ki a problémát vagy más oka van. A teszt során egy vizsgáló szobába kísérték a pácienseket, majd különböző eseteket (összesen 31-et) kezdtek megvizsgálni. Volt, hogy bekapcsoltak valamilyen erős EM sugárzást kibocsátó szerkezetet, amiről úgy gondolták, hogy ki kell váltania valamilyen tünetet. Erről a páciens és a vizsgálatot végző orvos nem tudott, és a páciens nem is produkálta a tüneteket. Máskor elegendő volt megemlíteni, hogy pár percig bekapcsolnak valamilyen szerkezetet, de a szerkezetet nem kapcsolták valójában be, ám a páciensek többsége ekkor is produkálta kisebb-nagyobb mértékben az EHS tüneteit. Röviden tehát: ellenőrzött körülmények között 725 EHS beteg nem tudta egyértelműen meghatározni az elektromágneses tér jelenlétét.

Azonban nem zárható ki, hogy egyesek valóban érzékenyebbek az elektromágneses hullámokra, ám egyelőre nagyon úgy tűnik, hogy az esetek döntő többségében inkább csak önszuggeszcióról van szó, nem pedig valós betegségről.

További olvasnivaló a témában:
A WHO újabb tanulmányokon alapuló értékelése
Steven Novella: Electromagnetic Sensitivity in Sweden
Ben Goldacre cikkei a témában
Harriet Hall: Nonsense about the Health Effects of Electromagnetic Radiation