Navaratna nevű kommentelőm hívta fel a figyelmemet a Remote viewing – Távérzékelés című bejegyzésemnél egy mondhatni, eléggé kínos bakira. Aki gyakran olvassa a blogot, az tudja, hogy sokszor szoktam jómagam is városi legendákat, körüzeneteket megcáfolni. Azonban, emberi természetemnél fogva, előfordul, hogy én is bedőlök valaminek, illetve tévesek az információim, és amint lehet, javítom is ezeket. Ezt most majdnem napra pontosan egy évvel a bejegyzés (2010. augusztus 17-i volt) után megteszem. Jobb később, mint soha, tartja a mondás.
Miről is van szó?
A bejegyzésben a távérzékelés mellett érveltem, mondván, hogy agyunk alig 10%-át használjuk ki, és a 90% parlagon hever, illetve feltételeztem, hogy ha ennek a 90%-nak a 90%-át információ tárolásra és az érzékszervek működtetésére használjuk, akkor is marad egy kevés, ami kiaknázatlanul marad, és ez felhasználható lenne a távérzékelésre. Valamint felhoztam a déjà vu-érzést is. (Amikor az ember úgy érzi, hogy ez már megtörtént vele.)
Nos az az információ, hogy agyunk 10%-át használjuk, egy elterjed tévhit, hoax, de ami a legfurcsább (és ezért is dőltem be ennek), hogy sok orvos is elhiszi, mi több, hangoztatják ezt a téves állítást.
Honnan ered?
Sokan Albert Einstein-nek tulajdonítják a kijelentést. Valóban, egy interjú kapcsán elejtette tréfásan ezt a megjegyzést, amit a sajtó tényként közölt. Valójában azonban nem Einsteinhez köthető a mítosz eredete, hanem sokkal régebbről ered. Vélhetően az 1890-es évekből indult el a tévhit, amikor William James és Boris Sidis amerikai pszichológusok különböző kutatások végeztek, és azt hangoztatták, hogy agyunk kapacitása a megfelelő tréningek hatására, fejleszthető. A tudományos tévhit aztán több helyen is felbukkant: tudományos konferenciákon, sci-fi regényekben, interjúkban, filmekben így lényegében gyorsan elterjedt, és sokáig fent is maradt a tévhit. A mai napig ezt hangoztatják egyébként az agykontroll tanfolyamok szervezői is, hogy meggyőzzék az embereket arról, hogy agykapacitásuk növelhető. Valamint a New Age mozgalom tagjai is azt állítják, hogy a fennmaradó 90% működésre bírásával emberfeletti, paranormális képességekre teszünk szert, amelyekkel aztán érzékszerveken túli érzékelést (extraszenzoriális percepcióra – csakhogy „káromkodjak”), lényegében távérzékelést tudunk, tudnánk megvalósítani.
A cáfolat
Mivel nem vagyok agykutató így Barry Beyerstein hét cáfolatát osztanám meg veletek, hogy miért mítosz a 10%.
1) Ha agyunknak valóban csak 10%-át használnánk, akkor a fejsérüléseknek nem lenne olyan nagy veszélye, és nem lennének súlyos következményei, hiszen valószínűleg a sérülés az agy használaton kívüli 90%-át érné. A mindennapokban azonban azt tapasztaljuk, hogy lényegében nincs olyan agyterület, amely sérülés hatására, ne okozna részleges, vagy teljes képességvesztést.
2) Az evolúció-elmélete és a természetes kiválasztódás jelensége is cáfolja a 10%-os mítoszt. Agyunk a többi szervhez képest igencsak tápanyag- és oxigén igényes szerv. Elég csak arra gondolni, amit elsősegélyen oktatnak: 4-5 perces tartós oxigénhiányos állapot már maradandó károsodást okoz az agyban. Ha az agyunknak valóban 90%-a használaton kívüli lenne, magyarul nem látnánk semmi hasznát, akkor a természetes kiválasztódás alapján a kisebb aggyal, de jobb kihasználtsággal működő embereket részesítené előnyben.
3) A modern képalkotási technikákkal, mint az MRI (mágneses magrezonanciás vizsgálat) vagy a PET (pozitronemissziós tomográfia), a kutatók egyetlen „alvó” agyterületet sem fedeztek fel. Valójában agyunk folyamatosan inger alatt van, az egyes területek bár kis időre kikapcsolhatnak, hogy pihenjenek és szerepüket más területek vehetik át, ám ezek csak rövid ideig történnek meg, tartósan ez az állapot, egészséges agynál nem áll fent.
4) Agyunk lokalizált működésű, mint fentebb írtam területekre oszlik, és minden területnek funkciója van, nincs funkció nélkül agyterület.
5) Az ún. egysejtes-analízis is kiderítette volna, ha agyunk 90%-a használaton kívüli. Lényege, hogy egy elektródát erősítenek az agyra és azzal megfigyelnek egyetlen agysejtet. Ha agyunk 90%-a használaton kívüli lenne, igencsak nagy valószínűséggel működésen kívüli agysejtet találtak volna a kutatók, de erre még nem volt példa
6) A különböző anyagcsere vizsgálatok is kimutatták volna, ha agyunk nagy része úgymond működésképtelen. Az eljárások során az enyhén radioaktív 2-dezoxi-glükóz molekulákat figyelik meg, és a kapott képen az inaktív területek jelennek meg. Az eljárás azonban nem hozott ilyen eredményt.
7) Ha agyunk 90%-a valóban inaktív lenne, akkor az a boncolások során is feltűnt volna, hiszen az különböző elváltozásokhoz és egyéb neurális betegségekhez vezetett volna.
Ráadásul az Állítólag (Mythbuster) csapata is megcáfolta a 10%-os mítoszt, tehát elmondható, hogy több forrásból is cáfoltnak minősíthető a legenda.
Egyébként érdekes, de szeretem, mikor ezek a tévedéseim kiderülnek, (valamint ha értelmes hangnemben felhívják rá a figyelmemet) mert így én is tanulok, okulok, és elmondhatom, hogy okosabb vagyok az átlagnál. Ha másért nem, hát ezért megéri szerkeszteni a blogot.
Viszont az is igaz, hogy még nem tudunk mindent az agyról, vannak, és lesznek is homályos területek, de hát éppen ettől fejlődik a tudomány; a rejtélyektől, az ismeretlentől. Ha mindent tudnánk, semmi izgalmas nem lenne.
Olvasnivaló:
