Az Amindenit! korai szakaszában (szégyen, nem szégyen) csak gyűjtöttem az érdekességeket, de nem néztem utánuk. Az eltelt két és fél év alatt viszont én, mint blog író is sokat fejlődtem, és kialakult bennem egy szkeptikus világszemlélet, és már nem csak gyűjteni szeretném az érdekességeket, hanem a körmükre nézni. Így hát egyre sűrűbben fogtok találkozni amolyan önellenerző posztokkal. Értelemszerűen a korábbi posztokat törölni fogom, hogy még véletlenül se maradjon nyomuk. Most a 2009. február 15-én (rögtön a blog indulásának másnapján) közzé tett, Múlt és jelen című bejegyzésben leírtakat korrigálnám.

Az Egyesült Államok vasútjainak nyomtávja, (a sínek közötti távolság), pontosan 4 láb és 8,5 inch, azaz 143,5 cm. De vajon mi az oka annak, hogy ez a távolság pont ekkora lett? A válasz meglehetősen egyszerű és könnyen kitalálható: az USA-beli nyomtáv pontosan megegyezik az Angliában használatossal, mert az első amerikai vasutakat angliai bevándorlók építették. A megoldáshoz, csak egy lépésnyit közeledtünk, mert a kérdés még mindig fennáll. Viszont most már csak azt kell vizsgálnunk, hogy Angliában miért lett 143,5cm a vasúti nyomtáv. Azért, mert az első vonatokat, az eredetileg kocsik és hintók gyártására szolgáló sablonok alapján készítették el. Most az a kérdés, hogy a hintók és kocsik nyomtávja, miért lett pont 143,5 cm. A válasz megint nagyon logikus: ha más lett volna a nyomtáv, akkor ezek a járgányok nagyon hamar tönkre mentek volna az angliai kőutakon, hiszen azokban pont ilyen távolságra volt két vájat, melyeket az első római kocsik és harci szekerek vájtak ki. Tudniillik az ebben az időben, Angliában található kőutakat, szinte egytől egyig az ókori Róma építtette.

Az talán nem meglepő, hogy már a rómaiak is szabvány szerint építették az utakat és a harci szekereket, ezért aztán mind ugyanakkora lett, és ez, a vájatok távolságának egyformaságát is maga után vonta. Ezek a "negatív sínek" kényszerítették tehát évszázadokon keresztül az utókor járműtervezőit az ősi szabvány betartására. A szabvány pedig azért lett pont 143,5cm, hogy a római kocsi elé befogott két ló hátsója, kényelmesen elférjen egymás mellett!

És még egy érdekesség! Bizonyára sokan láttak már felvételeken, emelkedő űrrepülőgépet. Az oldalán helyezkedik el két gyorsító rakéta, mely a felszállást nagyban segíti. Ezeket a rakétákat a Utah államban lévő Thiokol gyárban készítik A mérnökök eredetileg sokkal nagyobbra képzelték őket, de a vasúti szállítás miatt le kellett mondaniuk az átmérő növeléséről. Ugyanis a vasúti pálya, néhány olyan szűk alagúton vezet keresztül, hogy a sínek épp, hogy elférnek bennük. Ezért aztán a rakéta sem lehet szélesebb, mint a nyomtáv.

Így esett meg, hogy a világ egyik legfejlettebb technológiával készülő rakétájának a szélességét egy ókori római ló fara határozta meg...

Az eredete

Az érdekes történet nagyjából a II. világháborúig nyúlik vissza, viszont ennek pontos eredetét nem igazán lehet megmondani. Nem tudni, hogy kik kezdték el terjeszteni, persze akkor még szó sem volt az űrsiklók kilövésére szolgáló hordozó rakétákról, viszont nagyon sokáig fennmaradhatott ezek szerint és közszájon terjedhetett az érdekesség. Aztán az Internet megjelenésével szinte futótűzként terjedt a sztori, persze honnan máshonnan, mint Amerikából. A fent felvázolt történet azonban több helyen sántít, részigazságokat tartalmaz, és mindemellett sok ferdítést is. Most nézzük meg a körlevél állításait!

Az igazság

Kezdjük időrendi sorrendben a legelején, azaz a rómaiaknál! A körlevél azt állítja, hogy a rómaiak szabvány alapján építették a kőutakat. Nos, valójában ez csak részben igaz.
Bár a rómaiak valóban használtak szabványokat, összesen 97-félét, az utak pontos szélességéről nem volt, csak azok építési módjáról volt szabvány. A kőutak szélessége 1,5 métertől 6 méterig terjedt, a földrajzi viszonynak megfelelően.
A rómaiak viszont nem használtak kőbevésett szabványokat a szekerek építésére, így azok nem lehettek pontosan 143,5 cm nyomtávúak. Mivel minden szekér kézzel készült, így csak ránézésre saccolták be, hogy körülbelül jó legyen. A szekereket úgy építették, hogy 2 ló kényelmesen elférjen egymás mellett a fogatban, de ez természetesen feltételezi, hogy akár több tíz centiméteres eltérések is lehettek egyes szekerek között. Ráadásul a biga-ból (a kétkerekű szekérből) volt kisebb változat is, amelyet csak 1 ló hajtott, és a fiatalok kedvenc jármű volt. Így értelemszerűen az lényegesen kisebb nyomtávval és szélességgel rendelkezett, de volt olyan változat is, amelyet 4 ló hajtott, de annak sem volt sokkal nagyobb a nyomtávja, mint a kétlovas bigának, hiszen ezt is egy hajtó kezelte.  

A következő probléma magával a szekérrel van. A rómaiak nem használták harcászati célokra a szekereket. A római hadsereg főgerincét a gyalogság adta, szekérrel maximum a centuriok közlekedtek a harctéren. A szekér ráadásul már akkor elavult volt, mikor Róma megalapult, így ennek harcászati célú felhasználása nem nagyon jöhetett szóba. A harci szekereket bár valóban sok nép használta, de a legtöbb esetben inkább kiszolgáló funkciót képviseltek (gyalogosok védelme, ellenség zavarása, gyalogosok átcsoportosítása), mint komoly, önálló fegyvernemet, kivéve az asszíroknál, ahol a harci szekerek a legfejlettebbek voltak.

Kis adalék még, hogy a római lovasság is alárendeltebb szerepet játszott a légiókban, mint a gyalogosok. Hiszen a páncélokat még nem tudták annyira lekönnyíteni, és a tenyésztett lovak sem voltak még olyan erősek, hogy egy teljes menetfelszereléssel rendelkező gyalogos katona felpattanjon rájuk. Így a lovasoknak valójában pajzs nélkül, minimális fegyverrel felszerelkezve kellett kivonulni a harcmezőre, ami nagyon kiszolgáltatottá tette őket. A páncélozott lovasság csak a középkorban terjedt el. Mivel ezt a problémát a rómaiak sem tudták megoldani, értelemszerűen a „barbár” népek sem tudták megoldani, így a lovasság lényegesen gyengébben szerepelt a harcmezőn a gyalogsággal szemben. Elég volt csak a lovat megsebesíteni, a tulajdonképpen védtelen és fegyvertelen lovas pedig már könnyű célpont volt a páncéllal, pajzzsal és mindenféle szúró-vágó fegyverrel felszerelt gyalogosoknak.

A hétköznapokban valóban használták a szekeret, de mint fentebb említettem ezek nem voltak szabványosak. Tehát a meghódított területekre biztos, hogy nem jutottak el a Rómában használt méretek, bár tény, hogy azok zömmel megegyeztek, de ennek ugye a fentebb említett egyszerű oka volt: 2 lónak kényelmesen el kellett férnie a fogatban. Egyébként a szekerek nyomtávolsága is lényegesen kisebb volt, mint a két ló szélessége összesen. A rómaiak az ún. harci szekereket a cirkuszban használták, ezek könnyített építésűek és igen rozogák voltak, így biztos nem kerültek Angliába.

Valójában az egész történetet nem is a rómaiak szekér használati és építési szokásai, hanem a szabványosítás ássa alá. A komoly szabványosítási mozgalmak előtt, mind Angliában, mind pedig az USA-ban elképesztően sok, több mint 20 különböző nyomtáv „szabvány” létezett! Hogy a különböző ipari cikkekről ne is beszéljünk. Ez olyan, mintha Magyarország minden megyéjében más és más szabvány alapján lennének megépítve az utak, és a járművek. Lehet, hogy amelyik járművel még, mondjuk Zala megyében kényelmesen, elférünk az úton, azzal már Hajdú-Bihar megyében a jármű fele az út melletti füves területen halad.

Ha ilyen sok szabvány volt, akkor honnan jöhet a 143,5 cm-es nyomtáv a vasútnál? Nos, az egészet a gőzmozdony feltalálójának, George Stephenson-nak köszönhetjük. Tudni illik, G.S. az apja bányájába szánta első gőzmozdonyát, megkönnyítve így a munkások dolgát. A bányákban már ekkor öntött vas síneket használtak, igaz, akkor még negatív mintában, azaz magát a nyomvályút öntötték ki vassal, hogy a csille könnyebben gördüljön. (Innen ered egyébként a magyar vasút szó is, vas+út)  Ki nem találjátok, hogy Wylam városának környékén mekkora volt ez a nyomtáv: de bizony, pontosan 143,5 cm, azaz 4 láb 8 és fél inch.

A mozdony felépítményét is erre tervezte. Miután a gőzmozdonyban meglátták az ipari forradalom mozgatórugóját, vadul sínépítésbe kezdtek. Nos, itt érdemes viszont egy újabb közkeletű félreértést eloszlatni: bár az első, kísérleti jellegű sínpályák valóban sok helyen úgy készültek, hogy a már meglévő utak nyomvályújába fektették a síneket, vagy öntötték ki azokat vassal, azonban érthető volt, hogy nem alakítottak át minden utat, vasúttá, hanem a vasutak az utak mellett épültek, teljesen függetlenül attól, hogy az adott úton mekkora volt a nyomtáv.

Angliában viszonylag egységesen, 1435mm-es volt a vasúti sínpárok nyomtávja. Bár meg kell jegyezni, itt is voltak félreértések: ugyanis több helyen a nyomtávot nem a két kerék belső peremének, hanem a külső peremek távolságára értették, ami ugyan csak pár centiméter különbséget jelent, azért nem mindegy, hogy 1503mm vagy 1453mm a sínek közti távolság.  A viszonylag egységes méreteknek több oka is volt: a vonatok nagy részét eleve olyan helyeken építették, ahol már volt vasúti szolgáltatás, tehát nem építhették sem kisebbre, sem nagyobbra a nyomtávjukat. Másrészt Stephenson tiszteletére is megtartották ezt a méretet.

Az USA-ban viszont már sokkal kaotikusabb volt a helyzet, ott bizony a kongresszusnak kellett rendeletet hoznia a pontos méretről. Ugyanis az Amerikai Függetlenségi Háború során gondot okozott a katonák gyors vasúti ellátása és szállítása, hiszen sokszor kellett átrakodni az eltérő nyomtávok miatt. Ha nem szabványosítottak volna, valószínűleg soha nem épülhetett volna meg a transzkontinentális vasút. Angliában, és így a világ nagy részén ezért terjedt el az 1435mm-es nyomtávú vasút, és nem azért mert a római lovak fara ezt befolyásolta volna. Persze még ma is vannak ettől eltérő szabványok, elég csak a hazánkban is megtalálható erdei kisvasutakra, vagy az orosz, sokkal szélesebb vasutakra gondolni.

Ami az űrhajó, hordózó rakétáját illeti. Nos, a NASA szóvivője elismerte, hogy valóban az alagutak szabtak gátat a méretnek, viszont azt is hozzáteszi, hogy az amerikai vasúti kocsik eleve szélesebbek, mint Angliában (itt a tényleges szélességről van szó, nem pedig a nyomtávról), így az alagutak is szélesebbek, mint máshol, és a hordozó rakétát is szélesebbre építhették, mint mondjuk ha pusztán angliai méretekkel dolgoztak volna. Tehát az állítás, hogy két római ló fara szabta meg a modern technika méreteit hamis.