A kaliforniai Halál völgyében található fennsíkon (Racetrack Playa) csíkokat húzó, ún. "vándorló kövek" rejtélye már évtizedek óta foglalkoztatja a kutatókat, és a laikusokat egyaránt. Utóbbiak nem rettennek vissza az olyan abszurd és teljesen irracionális magyarázatoktól sem, hogy az ufók próbálnak így üzenni nekünk, míg mások a kövek mozgását valamiféle speciális "földsugárzásnak" tulajdonítják.
Időről időre az első csoportba tartozók is elő rukkolnak különböző elméleti magyarázatokkal, melyek azonban nem oszlattak el minden kételyt a rejtély körül. Az utóbbi időkben azonban szerencsére megszaporodtak a kísérletek valamint a különböző megfigyelések. Ezek közül a legfrissebb a héten jelent meg a PLoS ONE tudományos folyóirat hasábjain.

Azt már eddig is lehetett sejteni, hogy a magas hegyekkel körbeölelt fennsík, nagy kiterjedésű, viszonylag sima felülete, valamint a hegyeken átlépő viharos erősségű szél, és a különösen zord időjárási körülmények kedveznek a jelenség kialakulásának. Már korábban is végeztek olyan szélcsatornás kísérleteket (lásd a lenti videó végét), amelyekben a fagyott talaj és víz keverékén lévő nehezebb köveket is meg tudták mozdítani.

Az elméletek és a kísérletek mind azt mutatták tehát, hogy a kövek az agyagos, félig fagyott, félig vizes talajon az erős szélnek köszönhetően "vitorláznak" arrébb, ám ahogy szokás mondani, ami papíron működik, nem biztos, hogy működik a gyakorlatban is.

Valószínűleg így gondolta Richard Norris és az általa vezetett csapat is, amikor 2011 telén elhatározták, hogy a kövekbe (összesen 15-be) GPS nyomkövetőket szerelnek, hogy nyomon tudják követni azok mozgását. A nyomkövetők adatait, a korábban felállított, nagyon érzékeny, és nagy részletességű meteorológia mérőállomások adataival, valamint timelapse videókamerák felvételeivel vetették össze. Az így kapott komplex adathalmazból már egyértelműen meg tudták mondani, hogy milyen körülmények között mozognak a rejtélyes sziklák.

Az egyik GPS nyomkövetővel felszerelt kő

Norris és társai azonban kezdetben nem voltak teljesen meggyőződve arról, hogy egyhamar használható adatokhoz fognak jutni, mint mondta: "Felkészültünk arra, hogy akár öt vagy tíz évet is várnunk kell majd arra, hogy valami megmozduljon". Ehhez képest, mindössze két évvel a projekt megkezdése után használható adatokat kaptak.

2013. decemberében a fennsíkot hét centiméter vastagon víz borította be, és az egész egy hatalmas, de sekély tóvá alakult, ami aztán befagyott. December 21-én aztán a jég megrepedezett, mindenhonnan a jég recsegését lehetett hallani, és a kövek végre megmozdultak. A következő, nagyjából két és fél hónapban, amíg a tó ki nem száradt, a kövek mozgásban voltak. Volt olyan szikla, amely ez idő alatt 224 métert tett meg. A kövek néhány másodperctől akár 16 percen keresztül is mozgásban voltak, és egy alkalommal 60 kő is mozgott egyszerre a fennsíkon.

A jelenség kialakulásához néhány igen különleges körülmény összejátszása kell: először is a fennsíkot víznek kell beborítania, de csak olyan vastagságban, hogy télen ne fagyjon be teljes vastagságában, így létrejöhessen rajta úszó jég, de ne lepje el teljesen a köveket. Éjszaka, amikor gyorsan leesik a hőmérséklet a területen, egy 3-6 milliméter vastag jégrétegnek kell kialakulnia, amely elég vékony, hogy szabadon mozogjon, de elég vastag ahhoz, hogy viszonylag nagyobb erőt ki tudjon fejteni. Nappal, ahogy melegszik a hőmérséklet, ez a jégréteg töredezni kezd, a szél pedig ezeket az úszó "jégtáblákat" arrébb viszi, majd ezek pedig tolják maguk előtt a köveket. A jelenség egyáltalán nem gyors, és nem látványos, néha alig öt métert halad így a kő percenként. A haladási irányát a szél, valamint a víz folyása együttesen befolyásolja.

Forrás: IFLScience

Olvasnivaló még: Nem a földönkívüliek mozgatják a vándorló köveket