Nemrég jelent meg egy tanulmány Michael J. Wood és Karen M. Douglas jóvoltából, “What about building 7?” címmel, amit több weboldalon már úgy értelmeztek, hogy az összeesküvés-elmélet hívők racionálisabbak. Cikkeik nem mentesek a szkeptikusokat becsmérlő, saját magukat pedig “istenítő” megjegyzésektől. Érthető, hogy megpróbálnak belekapaszkodni valamibe, hogy némi igazolást nyerjenek maguknak. De vajon valóban arról van szó, hogy az összeesküvés-elmélet hívők racionálisabbak, mint azok, akik nem hisznek ezekben?
Nos, a tanulmányt átfutva, és a Micheal J. Wood által hozzáfűzött kommentárból kiderül, hogy a dolgozatban egyáltalán nem azt állapították meg, mint ami a cikkekben szerepel. A tanulmányban tett megállapítások a korábbi kutatásokban már felvetett hipotéziseket támasztották alá, és szolgált néhány érdekes új információval a hívők és nem-hívők közötti vitával kapcsolatban, de semmiképp se azt hozták ki, hogy egyik vagy másik csoport racionálisabb.
"As the first author of this study, I'd like to address a misleading headline that's been making the rounds lately: the idea that this study says that people who believe 9/11 conspiracy theories are better-adjusted than those who do not. This grossly misinterprets our results: this study says nothing about mental health, and its results do not justify any conclusions about one group of people being more or less "sane" than another." - Micheal J. Wood hozzászólásának részlete
A tanulmány szerzői, 2011 júliusa és december 31-e között, néhány híroldal (ABC News, CNN, Independent, Daily Mail), összesen 2174 hozzászólását elemezték. Az egyik megállapítás a sok közül, ahogy az abstractban is olvasható:
In accordance with our hypotheses, we found that conspiracist commenters were more likely to argue against the opposing interpretation and less likely to argue in favor of their own interpretation, while the opposite was true of conventionalist commenters.
Tehát az összeesküvés-elmélet hívők sokkal inkább a másik fél állításaival vitatkoztak, és kevésbé foglalkoztak azzal, hogy saját állításaikat alátámasszák, míg a nem-hívők épp ellenkezőleg viselkedtek.
Az összeesküvés-elmélet hívői inkább adtak hangot a bizalmatlanságuknak, és ami talán a legfontosabb, inkább egyetértettek más összeesküvés-elméletekkel, mint nem. Ez teljes mértékben alátámasztja azt a korábban tett megállapítást, mely szerint ha valaki hisz egy összeesküvés-elméletben, elég nagy valószínűséggel fog hinni másikban is, vagyis inkább hitrendszerről, szemlélet módról van szó.
Minden, mindennel összefügg
A tanulmány szerzői azt is megállapították, hogy az összeesküvés-elmélet hívők nagyon ritkán használják az összeesküvés-elmélet jelzőt a saját állításaikra. Ez valószínűleg annak tudható be, hogy manapság inkább pejoratív, lekicsinylő, becsmérlő jelzőként használjuk az összeesküvés-elmélet kifejezést. A hívők inkább alternatív magyarázatként, vagy a mainstream állításokkal szembehelyezkedő elméletként hivatkoznak állításaikra.
Az abstractban egyetlen mondat van, ami valóban elgondolkodtató, mégpedig, hogy a nem-hívők sokszor ellenséges hangon próbáltak érvelni, ám a dolgozatba beleolvasva (Discussion részt ajánlom elsősorban), kiderül, hogy a hívők viszont minél inkább hittek egy összeesküvés-elméletben annál vehemensebben védték azt. Így viszont mindjárt más a leányzó felfekvése, ahhoz képest, amit pl. a Naturahírek írt. Vagyis inkább arról van szó, hogy amikor a hívők foggal-körömmel ragaszkodnak, egy teljesen tarthatatlan állításhoz, akkor a nem-hívők is felhúzzák magukat ezen és agresszívabban próbálják áttörni a konokság betonfalait. Egy biztos, ez nem a legjobb módszer. Itt szeretném megjegyezni, hogy a Szkeptikus Társaság, Krekó Péterrel karöltve éppen azon vannak, hogy kidolgozzanak egy olyan vitaformulát, ami sikeresen alkalmazható az összeesküvés-elmélet hívőkkel szemben.
A tanulmány másik nagyon érdekes megállapítása, hogy a hívők állításaikat inkább próbálták más összeesküvés-elméletekkel alátámasztani (például J.F. Kennedy meggyilkolása), míg a szkeptikus hozzászólók inkább megpróbálták nevetségessé tenni az állításokat, és olyan elméletekkel példálóztak, mint a nagylábú, vagy hogy Elvis életben van.
A tanulmányban az is olvasható, hogy az “igazságkutatók” vagyis az összeesküvés-elmélet hívők abból az alapfeltevésből indulnak ki, hogy a hivatalos magyarázat egyszerűen nem lehet igaz, ezért mindig különutas magyarázatot keresnek az eseményekre. Általában az alábbi logika figyelhető meg a hozzászólásaikban: a hivatalos magyarázat lehetetlen, TEHÁT 9/11 egy összeesküvés eredménye. Ez azonban hibás következtetésekhez vezethet, és figyelmenkívül hagyja az elérhető, kézenfekvő bizonyítékokat. Az összeesküvés-elmélet hívők sokszor a közvetlen, egyszerű magyarázokat preferelják, és hangzatos szlogeneket találnak ki. Például “9/11 belső munka volt”, szemben a szkeptikusok olyan állításával, mely szerint a 7-es épület a tűz és a szerkezeti sérülések miatt omlott össze. Fontos megjegyezni, hogy a szerzők nem ítélték meg az állítások valóságtartalmát, csak azok szerkezetét és minőségét figyelték.
Nem szeretném azonban az egész dolgozatot magyarra fordítani, van benne még pár érdekesség, a lényeget talán ismét a szerző kommentje foglalja össze a legjobban:
In general, I would urge anyone who found this paper via the "sanity" article to please think critically about headlines in the future. It is tempting to believe without question self-serving headlines that validate your prejudices and beliefs, but that's precisely when critical thinking is most important.
Saját olvasmányaim alapján pedig azt tudom mondani, hogy a kismértékű bizonytalanság, az egészséges szkepszis valóban kell ahhoz, hogy az embert ne csaphassák be könnyen, és ne üljön fel mindenféle hangzatos szlogennek, ám az összeesküvés-elmélet hívők egy nagyobb csoportja már talán túlzásba is esik, és inkább elhisznek mindent, ami nem a mainstream médiából származik, így ugyanannyira lesznek megvezethetőek, mint azok, akiket bírálnak.



Hónap eleje óta 

Szinte hihetetlen, hogy a fenti kép nem egy eldugott, nevenincs oldalon került elő, hanem a 

Bár a lencsefelhők valóban rendkívül érdekes, azért a fenti kép mégiscsak túlzás egy picit. Első ránézésre talán nem tűnik fel rögtön, de tüzetesebben megnézve jól látható, hogy a legalsó felhőt másolták, majd kicsinyítették le többször egymás után. Az eredeti kép se rossz, felesleges elrontani ezzel.



Nincs ilyenről szó, 

Az a hír terjed a neten, hogy a NASA hivatalosan is bejelentette, december 16 és 22 között, hat napon keresztül egyáltalán nem lesz áram a Földön, és ezt egy hihetetlenül nagy erejű napkitörés fogja okozni.
A hét elején óriási port kavart az a hír, amit több külföldi illetve hazai híroldal is leközölt: egy 19 éves kínai lány, jóképű, gazdag férfi stopposokat keres, akik nem maradnának jutalom nélkül. Rengetegen kiakadtak a hír hallatán, ám most kiderült, hogy az egész egy ügyes marketingfogás volt, ami a külföldi hírportálokra már nem jutott el. Azt hiszem, az információtorzulás, és az újságírói figyelmetlenség ékes példájának lehetünk szemtanúi.
Na, és mi van a földönkívülit ábrázoló fotóval? Nos, a a 

Az ebola pánik miatt újra felkapott lett egy többéves rémtörténet, képekkel illusztrálva, mely szerint az amerikai kormány a FEMA táborokba már jó előre berendelt egy csomó műanyag koporsót. Ez aztán persze különböző vad, és még vadabb összeesküvés-elméleteket szült, ám ez így ebben a formában nem igaz. A képeken valóban temetkezéshez szükséges eszközök láthatóak, ám azok nem koporsók, hanem speciális műanyag tárolók. Angolul ezeket grave liner-nek vagy burial vault-nak nevezik, én nem találtam rá megfelelő magyar szót. Ezek lényege, hogy ahol magas a talajvíz szintje és megnehezítené a temetkezést, oda előbb ezeket a speciális tárolókat, konténereket helyezik el a földbe, és ebbe helyezik bele a koporsót, ahogy az
Ha már az ebolával kezdtem, akkor azzal is folytatom, mert a héten sem csillapodott az ebola-pánik. Az egyik ilyen, hogy a texasi Purdon városát karantén alá helyezték, mert egy család öt tagjánál pozitív lett az ebola teszt. Az egész kiindulási pontja a 
Pár nappal később aztán kiderült, hogy a férfi nem követett el semmilyen végzetes hibát, és nem szegett meg semmilyen biztonsági előírást, sőt, éppen azért volt ott, hogy azokat betartassa. Mivel az ebola csak testváladékkal terjed, és az ápolónőn még nem mutatkoztak ezek a tünetek, így hosszan tartó, közvetlen érintkezés nélkül nehezen terjed emberről-emberre a vírus. A videón is jól látható, hogy a férfi mindig tisztes távolságból figyeli az ápolónőt kísérő személyzetet. Hogy miért van rá egyáltalán szükség? A mappás fickónak az egyik feladata, hogy koordinálja a védőruhás embereket, hogy azok ne menjenek neki még véletlenül se semminek, vagy ne fogjanak meg olyan tárgyat, amit nem kellene, ezzel esetleg veszélyeztetve a saját, és mások testi épségét. [
Már múlthéten is terjedt, de ezen a héten ismét erőre kapott az a magyarra fordított cikk, mely szerint dr. Diane Harper, a HPV oltások kifejlesztésében segédkező kutató, bevallotta egy beszédében, hogy a HPV-oltások hatástalanok, sőt mi több, egyenesen veszélyesek. Mivel ezzel rengetegen, rengetegszer foglalkoztak, így én csak belinkelem a cikkeket, a teljesség igénye nélkül.
Azt hittem, hogy az 1950-es, 1960-as évek néha egészen jó, máskor borzalmas
Halloween közeledtével megjelennek az ilyen témájú vicces, vagy olykor ijesztő átverések. Előbbi kategóriába tartozik a fent látható kép, és az ahhoz mellékelt kísérő szöveg, mely szerint a Durex óvszergyártó cég, Halloween alkalmából, limitált példányszámú, tök ízesítésű óvszert dob piacra. Az álhírt maga a Durex cáfolta Twitter csatornáján.
Több hazai hírportál is szépen bevette a 21 éves, ausztrál Dylan Thomas rémtörténetét.
Több
Az egyik ilyen,
A kép, a bejegyzés elején említett, World War Z című filmből származik, így egyelőre a halottak még mindig csak a filmekben kelnek újra életre. A neten egyébként számtalan zombi filmből és sorozatból vagdostak ki képkockákat az álhírt illusztrálandó, vagy újabb álhír írásához, ezek már nem annyira ütősek, mint a fenti kép. Az álhírrel, többek között a 