Gondoltam illendő lenne megosztani a nagyérdeművel, hogyan lehet kiszúrni a manipulált fotókat, mivel nap, mint nap beléjük futhatunk. Az alábbiakban az általam is leggyakrabban használt módszereket ismertetem. Fontos megjegyezni és mindig észben tartani, hogy jelenleg nincs 100%-ig megbízható módszer a kiszűrésükre, és nem lehet csak egyetlen módszerrel megmondani egy képről, hogy hamis vagy sem, viszont az alábbi módszerekkel, a többségüket nagy biztonsággal kiszűrhetjük.
Józan paraszti ész
Néha az is elegendő, ha pusztán csak feltesszük magunkban a kérdést, hogy mennyire valószínű mindaz, amit látunk. Mennyire esélyes például az, hogy a Curiosity dupla naplementét fényképez, vagy éppen fekete oroszlánt, kék tigrist, esetleg repülőcsészealjakat látunk a képen?
Ecsethibák
Még mindig nem kell a technikához fordulni, hiszen van nekünk egy éles szemünk is, amivel a gyengébb hamisítványokat könnyedén kiszűrhetjük. Amit én elsősorban keresni szoktam azok az ecsethibák. Egy hamis fotó elkészítésénél ugyanis, amikor két vagy több képet egymásra illesztünk, a határokat valahogy el kell rejteni. Ezt a legegyszerűbben úgy tehetjük meg, ha kicsit összemossuk, halványítjuk az éleket. Így az avatatlan szem számára majdnem egybefüggő képet alkothatunk, ám az éles szemek egy kis nagyítással könnyen kiszűrhetik még a legaprólékosabb ecsetvonásokat is. Az alábbi, óriás koponyát ábrázoló fotót a neten találtam, és piros téglalapokkal jelöltem azokat a helyeket, ahol szabad szemmel, vagy némi nagyítást követően élek elmosását láthatjuk.
Intuíció
Van úgy, hogy ha egy képet csak nézünk sokáig, nem nagyítunk rá, semmit nem csinálunk vele, akkor előbb vagy utóbb gyanús lesz. Néha szoktam olyat írni, hogy a képen látható tárgy kiugrik a háttérből; ezzel azt akarom kifejezni, hogy rendellenes a megvilágítás, az élek, nem illik bele a környezetbe. Nem igazán lehet megfogalmazni, hogy pontosan mi a gond, de ilyenkor érzi magában az ember, hogy valami nem kóser a képpel. Szavakba nem lehet önteni, ez a ráérzés technikája, és mint olyan, valakinél kialakul a kétkedés, valakinél nem, de tanulható.
Fények, árnyékok
Érdemes megnézni a fényeket (megvilágítás), árnyékokat, visszatükröződéseket is, amik szintén nagyon árulkodóak lehetnek. A legtöbb silány, de még sok közepes minőségű kép is itt bukik el. Az alábbi képen például jól látható, hogy a kacsáknak nincs árnyéka, illetve a rendőrök felülről, míg a kacsák kicsit rézsútosan kapják a fényt, ebből pedig arra lehet következtetni, hogy a kép manipulált.
Fényeknél a nagyon sas szeműeknek, az alaposabb, jobb minőségű hamisítványoknál érdemes lehet megvizsgálni a fények színösszetételét, és ugyanez igaz az árnyékokra is, valamint a visszatükröződésekre. Az árnyékok sem csak sötétek, bizony azok is kaphatnak különböző árnyalatokat, és ha gyanús a színösszetétel, akkor érdemes kicsit körmére nézni a képnek. Én még nem futottam bele olyan képbe, amit ezzel lehetett vagy kellett volna lebuktatni, általában más szempontok miatt derül ki róluk, hogy hamisítványok. Az alábbiakban pedig két egyértelműen nagy baki látható, szándékosan választottam ezeket, mivel én még nem találkoztam eddig olyan képpel ahol a fény visszaverődése vagy éppen az árnyék lett volna árulkodó. Videón viszont gyakran látok ilyen hibákat, de az majd egy másik bejegyzés lesz.


A klónok támadása
Nagyon nehéz, főleg nagyméretű képeknél észrevenni a klónozást, vagyis a gyakran ismétlődő, teljesen azonos képrészleteket. Az alábbi képen (kattintásra nagyítható) az azonos színű körökkel jelölt területek lettek kimásolva, ezzel kicsit nagyítva a tömegen, illetve vélhetőleg kitakartak nem kívánatos személyeket ezzel a módszerrel. Aki a „Find Waldo” játékban jó volt, az ebben szinte profi lesz.
ELA
Ha a szabadszem nem elég, vagy nem bízunk magunkban, jöhet a technika. Ha van egy gyanús képünk érdemes igénybe vennünk például a fotoforensics.com weboldalt, ami error level analysis-t hajt végre a képen. Az error level analysis vagy magyarosan hibaszint elemzés, egy képelemzői algoritmus, mely a JPEG képformátum egyik tulajdonságát használja ki. A JPEG ugyanis veszteséges tömörítési eljárást használ, ezért van az, hogy például ugyanaz a kép BMP kiterjesztésben jóval nagyobb, mint JPG-ben, hiszen veszteségesen tömörít, miközben néha alig-alig látható különbség a képek között. Viszont a JPG képeket minél többször mentjük el, annál több színt, pixelt egyszóval információt vesztünk el a képből, és a minőség is drasztikusan romlik. Átlagosan 100 konvertálás után már olyan mértékű az amortizáció, hogy a kép teljesen felismerhetetlenné válik. Ha egy képet módosítanak, akkor az újonnan felvitt réteg minden esetben jobb minőségű lesz, vagyis nagyobb hibaszinttel fog rendelkezni, mint a kép többi része. A fent linkelt weblapon ezt úgy tudjuk ellenőrizni, hogy ha feltöltünk vagy belinkelünk egy képet, akkor ahol fényesebb a kép, ott manipulálták a fotót. Az eljárásnak egyetlen óriási hátránya van: ha egy képet többször lementenek, majd feltöltenek az Internetre, akkor előbb vagy utóbb eltűnnek a hibaszintek közötti különbségek és teljesen homogén képnek fog látszódni előttünk.
EXIF adatok
Ilyenkor jól jöhetnek a meta vagy EXIF adatok, melyeket akár a fenti honlapon is megtekinthetünk, a metadata menüpontot kiválasztva. Itt aztán nagyon részletes információkat kaphatunk a képről. Például azt, hogy mikor készült, milyen fényképezőgéppel, milyen záridővel, beállítással, volt-e vaku vagy sem, stb. Ami még talán érdekes lehet, hogy amikor Photoshop-pal, vagy más képszerkesztővel manipulálnak egy képet, akkor az mindig beleír még pár információt a meta adatok közé. Például, hogy hányszor mentették el a képet és legutóbb, mikor lett módosítva, néhány változat még azt is beleírja, hogy milyen műveletet hajtottak végre az adott képen.
Ezeknek az EXIF vagy meta adatok egyik hátránya, hogy nagyon sok információt jelentenek és gyakorlottnak kell lenni ahhoz, hogy kihámozzuk a lényeget és ne mondjuk egy képre rögtön, hogy photoshoppolt, csak mert egyszer meg lett nyitva a Photoshop-ban, majd elmentve egy másik formátumba, esetleg csak át lett méretezve. A weboldalakon kívül vannak EXIF adatok megtekintésére szolgáló programok is, akinek esetleg az lenne ínyére, például a JPEGSnoop.
Az EXIF adatok alapján történő ítélkezésnél azonban sosem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy könnyű hamisítani őket. A neten sok EXIF adatszerkesztő program található, amelyekkel könnyedén módosíthatóak, vagy akár törölhetőek az információk. Néha viszont éppen az átírt meta adatok buktatnak le képeket. Fórumokon láttam már olyan képelemzést, ami egyszerűen megállapította, hogy az a kép, akkor és ott el sem készülhetett volna, hiszen nem olyanok voltak az időjárási körülmények, na paff neki.
Kép visszakövetése
Csak nemrég találtam erre a nagyon jó kis weboldalra és módszerre. A lényege, hogy valamilyen módon visszaköveti a képet, hogy hol található még fel az Interneten. Hasonló módon a Google kép alapján történő keresése is nagyon hasznos lehet, igaz ott nem tudunk képet feltölteni. Az alábbi ufó hullás fotóval teszteltem, mivel sehol se találtam meg az eredetijét.
Az eredmény erre a weboldalra juttatott, ahol némi Google Fordító igénybevétele után, kiderült, hogy ez az X-akták című sorozatról szól, és oldalt látható is a kép. Myth busted.
Keresés
Ha esetleg nem szeretnénk a pixelhibákkal és EXIF adatokkal bajlódni, még mindig megtehetjük, hogy utánakeressünk Google-n. Tapasztalataim azt mutatják, hogy erősen ajánlott külföldi oldalakon nézegetni, mivel mire hozzánk elér, addigra külföldön már több száz helyen megcáfolják, és lehet, hogy olyat is észrevesznek, amit mi nem.
Remélem valamelyest segíthettem eligazodni a hamisított képek világában és egyre kevesebben fognak bedőlni nekik, persze mindig lesznek olyan fotók, amik kifognak rajtunk.
Olvasnivaló:



Egely-t gondolom, senkinek nem kell bemutatnom, mert minden valamirevaló Internet-felhasználó belefuthatott már a nevébe, és olvashatott tőle legalább egy cikket, vagy láthatott egy vele készült interjút. Ő amolyan celeb az áltudományokkal és parajelenségekkel foglalkozó műsoroknál. Igen szándékosan használtam a celeb szót, a celeb definíciója ugyanis nálam az, hogy nem csinál semmit, mégis mindig ott van. Egely akár korszakalkotó zseni is lehetett volna, ha magyarázatai, áltudományos hablatyolásai nem sántítanának annyira. Lassan 20 éve próbál betörni az autópiacra vízhajtású autójával, de emellett otthonában modern kori alkímiásat is játszadozik, közben könyveket ír, és arról szomorkodik a világnak, hogy mennyire meggátolja őt az olajlobbi a fejlesztésekben. Szinte elképzelem, ahogy rettegésben tölti mindennapjait. Gyakran érvel azzal is, hogy találmányai a tudomány hatókörén kívülre esnek és ezért próbálják elhallgattatni őt.
Talán kevésbé ismert úriember Györgyi Viktor neve, aki „világszabadalmat” nyújtott be a függőleges tengelyű szélturbinára. Óriási öngólok sorozatát követte el bejelentésében. Először is olyan, hogy világszabadalom nem létezik, tehát a jövőben, ha ilyet hallotok kételkedjetek bátran. A jelenlegi szabályozás szerint, az Európai Unión belül ugyanis valóban elegendő egy tagországban bejegyeztetni a szabadalmat, de az EU-n kívül minden országban, külön-külön kell ezt megtenni. Illetve felgyorsítható a szabadalmi eljárás a PCT eljárással, amely a világ iparilag fejlettebb országait tömöríti, de itt is országonként végig kell zongorázni a szabadalmi eljárás procedúráját.
A Bontino autóról még tavaly tettem közzé egy bejegyzést, azóta töröltem, amiben azt írtam, hogy Horváth Sándor László megelégelte a magyar bürokrácia tökölését és inkább Ausztriába/Németországba költözteti a cégét, hogy őt idézzem: „
Nem volt szándékos, de végül is Egely Györggyel szép kis keretet alkot Spanyol Zoltán, aki a vízenergiát próbálta megkajáltatni a hazai emberekkel, nem kevés sikerrel sajnos. Szándékosan nem használom a gróf előnevet, ugyanis 1) nem érdemli meg a tiszteletet 2) nem is gróf, ezt csak ő használja. Gondolom mindenki látta már az alábbi videót, amelyben egy mezei plazmavágóval demonstrálná elmélete működését.
Az Interneten számtalan helyen belefut az ember abba a tévhitbe, hogy a halak, de leginkább az aranyhalak emlékezőképessége nagyon rövid, mindössze 3 másodperc.
Mondanom se kell, hogy a kép manipulált fotó, hiszen ez az együttállás még meg sem történt, mert ugye ha olyan ritka, akkor nem készülhetett róla fotó, ha pedig igazi lenne, akkor nem olyan ritka, ezt inkább csak illusztrációnak szánhatta a készítője. A szomorú, hogy egyesek ezt a fotót valódiként fogadják el...
Ezen a fotón pedig már jól látszik, hogy mi a gond az illusztrációval: nem túl valószínű, hogy a bolygók az ekliptika síkjától nagyon eltérő szögben sorakoznának fel. Az alábbi képen, jól látszik, hogy a készítő előretekert kicsit egy szimulátor segítségével az időben, és megtekintette a decemberi bolygóegyüttállást.
Látható, hogy nagyon közel, egymással közel 14°-os szöget bezárva állnak majd fel a bolygók. A sárga csík az ekliptika síkja, míg az E a keleti irány. A neten terjedő fotón jól látszik, hogy sokkal nagyobb, majdnem 45°-os szöget zárnak be, és pontosan a piramisok csúcsán vannak bejelölve, ami egyértelműen lehetetlen.
Konklúzió: Lesz tehát bolygóegyüttállás 2012. december 3-án, de korántsem úgy, ahogy az a neten terjedő fotón látható.
A japán tanulmány
Majd erre az irathalmazra figyelt fel jó 20 évvel később Eric Guerrier marseille-i egyetemi tanár, miután végignézte az 1969-es Holdra-szállást. Eszébe jutott, hogy mintha ezt már olvasta volna valahol és elővette a két francia néprajz kutató munkáját. Nem sokkal ezután 1975-ben meg is jelentette a „La cosmogonie des Dogon: L'Arche du Nommo” című könyvét, amely csúfosat bukott. Alig ezer darab kelt el belőle és senkit se érdekelt a dogonok rejtélye. Azonban ha jobban megvizsgáljuk a könyvet nem is csoda, hogy nem keltette fel az ufonológusok és a paleoasztronómia híveinek figyelmét. A könyv ugyanis ekkor még nem hozza összefüggésbe a dogonok tudását a Sirius csillagképpel, és még kevésbé földönkívüli létformákkal. Guerrier mindössze a dogon mitológia néhány nagyon érdekes, és megfejthetetlen rejtélyére szerette volna felhívni az emberek figyelmét. Ez azonban senkit sem érdekelt.
alapkönyvét, a Sirius rejtélyt, amely angolul és franciául is kiadásra kerül. A könyv borzasztóan vaskos: 706 oldal terjedelmű. Temple sorra hozza fel az állítólagos bizonyítékokat arra, hogy a dogonok legendájukat csakis idegenektől kaphatták. Ahogy Nemere is írja a könyvben: egészen biztos, hogy nem a két francia kutató adta át a tudását nekik, nos erre majd még később visszatérünk. A könyv óriási siker lett, mindenki erről beszél. Temple-nek pedig valóra válhatott egy álma: végre nem nézik le az afrikai kultúrát az emberek, éppen ellenkezőleg! 1997-ben megjelenik a Sirius rejtély második kiadása, amelyben már módosít itt-ott az elméleten az őt ért támadásoknak köszönhetően. Temple megpróbál néhány nyilvánvaló hatalmas logikai bakit eltüntetni.
Előbb nézzük meg, hogy ki is ez az ember valójában! Richard Evelyne Byrd, Jr. 1888. október 25-én született igencsak befolyásos és neves családban. Testvére például Virginia állam kormányzója volt, és a Byrd család már ott volt Virginia megalapításakor is. Ide születik hát, és az évek múlásával csak tovább növeli a Byrd család hírnevét. Többször repült az Atlanti-óceánon, az Északi-sarkon is, bár mai napig vitatárgyát képezi, hogy valóban elérte-e az Északi-sarkot, vagy csak céltalanul bolyongott Fokker FVIIa3/M típusú repülőgépével. Valamint kétszer is járt az Antarktiszon, és repült is felette. Eredményeit a hadsereg kitüntetésekkel jutalmazta (kiérdemelte a Medal of Honor-t, ami az amerikai hadsereg legnagyobb kitüntetése) így természetes volt, hogy gyorsan elérte a legmagasabb elfoglalható pozíciót a hadseregben.
A történet szerint 1946 végén Byrd admirálist megkérték, hogy egy „kisebb” flottával menjen a Déli-sarkra. Hivatalosan tudományos kutatómunka és területkijelölés miatt mentek oda, nem hivatalosan egészen más szerepelt a teendők listáján ez pedig nem más, mint a titkos antarktiszi náci bázis felderítése, majd megsemmisítése. A flottába 13 hadihajó, repülőgépek és összesen 4700 fős legénység tartozott, így nehezen lehet beszélni tudományos kutatómunkáról. A legenda szerint miközben Byrd és flottája az Antarktisz felé közeledett egyszer csak a víz alól, hangtalanul és nagyon gyorsan közlekedő repülő-csészealjak bukkantak fel és pár hadihajó kivételével a teljes flottát megsemmisítették. Így a közel 8 hónaposra tervezett Operation Highjump nagyon gyorsan, pár hét alatt véget ért, mivel Byrd visszafordult inkább. A sokat emlegetett ütközetre 1947. február 23-án került sor, és így számoltak be róla:
1939-ben a németek expedíciót indítottak a Déli-sarkra. A Schwabenland nevű hadihajó 33 fős legénységgel és egy felderítő repülőgéppel, 1939. január 24-én partot ért a Maud királynő földjeként ismert területen, és egy közel 600 000 km2-es területet vontak német fennhatóság alá, amit Neuschwabenland-nak neveztek el. Berepülték és feltérképezték a területet, csaknem 16 000 légifelvételt készítettek és alaposan bejárták a partvidéket is. Az expedíció célja az volt, hogy kiterjesszék a német fennhatóságot emellett egy bálnafeldolgozó üzemet kívántak itt létrehozni. Németország ugyanis ekkoriban nagyban függött a norvég bálnazsírtól, és ez volt az alapja a margarinnak és a szappannak is. Évi 200 000 tonna bálnazsír áramlott be Németországba és Hitler ezt a függést szerette volna megszüntetni. Másrészt egy bázist akartak itt létrehozni, ahol repülőgépek és hadihajók állomásozhattak volna, a háború folyamán.
Igen jól olvastátok: sehol sincsenek náci csészealjak, vagy más egyéb parajelenségek, még csak állandó náci bázisról sincs említés. Viszont az is igaz, hogy nem ment minden zökkenőmentesen. 1946. december 30-án az egyik repülőgép lezuhant, a kilencfős legénységből hárman meghaltak. Ennyi az Operation Highjump összes emberi és anyagi vesztesége, nem több.
Az egész történet nem máshonnan, mint egy Ernst Zündel nevű úriembertől származik. Zündel az 1970-es években létrehozta saját könyvkiadóját a Samisdat-ot. Az úriember holokauszttagadó és nyíltan náci-szimpatizáns, írt könyvet a gonosz zsidó világösszeesküvésről is, de ez hidegen hagyta az embereket, semmi bevétele nem származott a könyvekből. Ekkor bukkant a náci UFO-k legendájára, amit rendszerezett és feltuningolt. Adva volt a kezében a lehetőség, hogy istenítse a nácizmust és a nácik technikai fölényét. Friedrich Mattern álnéven kiadta a „UFO-k: titkos náci csodafegyver?” című könyvét. Az UFO-hívők egyből felkapták a sztorit és dőlt a pénzt. A könyv szerint Neuschwabenland-on titkos földalatti bázist hoztak létre a nácik, ahová a korábban már kifejlesztett repülőcsészealjakat vitték, a nácik még a lejárót is megtalálták a belső Földbe. Ráadásul Hitler a háború végén ide menekült és csak idő kérdése, hogy mikor támad vissza a kifejlesztett UFO-kkal. A náci UFO legenda alapjai pedig még korábbról származnak: a németek ugyanis több, csupaszárny repülőgépet is kifejlesztettek, amelyek kör alakúak voltak, de ezek a Horten gépek korántsem nevezhetőek repülőcsészealjaknak. Mivel a közönség ráharapott, így a média is elkezdett vele foglalkozni, talkshow-kba és rádióműsorokba hívták. Bizonyítékai nem voltak, de persze az olvasókat és a műsorok szerkesztőit nem is ez érdekelte. A pénz jött, és Zündel különböző álneveken csaknem egy tucat hasonló témájú könyvet adott ki, amelyek mindegyike a Harmadik Birodalom éltetéséből, és lényegében szemét zsidózásból áll.